Calgary-Boriéknál

Hmm, hol is kezdjem. :)

Borit a W-n ismertem meg, kb. 1,5 évvel ezelőtt. És ha azt mondom, hogy ismeretlenül is megkedveltem akkor kicsit hazudok, hisz egész jól megismertük egymást azt hiszem, mert minden nap beszélgetünk.

Nem elég, hogy a nevünk is azonos, egy országban, a hazánktól távol élünk, a hobbink a fotózás és 2 hét különbséggel volt az esküvönk. Kell ennél több?:)

Már egy ideje szó volt róla közöttünk, hogy jó lenne találkozni. De sajnos 700km-re lakunk egymástól. Aztán jött az ötlet, hogy úgyis jön egy hosszú hétvége és nagyon vágytunk már a Sziklás-hegységbe akkor már miért ne kötnénk össze a kettőt? Igy történt, hogy a májusi hosszú hétvégét Boriéknál töltöttük. És asszem nyugodtan mondhatom, hogy cseppet sem bántuk meg. Hiába ismertem Borit, azért egy picit féltem a személyes találkozástól, de nem kellett volna. Kettejükben egy nagyon kedves párt ismertünk meg. Már az első pillanattól nagyon szimpatikusak voltak.

A hétvége gyorsan elrepült. Voltunk kirándulni, jókat beszélgettünk, fotózgattunk, finomakat ettünk, szóval szuperül éreztük magunkat.

És júliusban ismét találkozunk. Már alig várom...:)

Pocakfotózás-Mariann

Mariannt kb. 2 hete fotóztam, akkor volt a 33. hétben. A fotózás alatt Dinike, a kis csivavajuk folyamatosan ott sertepertélt mellettünk, így ő is rákerült jópár fotóra. De a képeket elnézve igazán nem bánta. :) Szerencsére a fotózás végére a leendő apuka is hazaért. Az idő is szuper volt, így egy kicsit a kertben is tudtunk fotózni.

Mariann egy kicsi lányt, Jázmint hordja a szíve alatt.

Fotózás

Az egész ott kezdődött, hogy tavaly kitaláltuk, hogy kellene venni egy új fényképezőgépet. És úgy voltunk vele, hogy akkor már miért ne vennének egy kicsit komolyabbat?! Aztán elkezdtem szorgosan kattogtatni és rájöttem, hogy érdekel a dolog és nem csak hobby szinten. Zavart az is, hogy van egy komoly gép a kezemben és nem tudom kihasználni úgy, ahogy szeretném. És persze a képek sem olyanok, mint ahogy a fejemben elképzeltem.
Szerencsére épp akkor találtam a neten egy fotós tanfolyam hirdetést és jelentkeztem. És milyen jól tettem. Mert akkor azt hiszem, hogy elindultam az úton, ami eléggé rögös és dimbes-dombos, de soha nem unalmas. :) És a sok sikertelen kattogtatás után elkezdtem látni a fényt az alagút végén.

Ezeket a képeket még a tanfolyam előtt készítettem. De mindenképp szerettem volna publikálni több ok miatt is. Az első talán az, hogy nyomon követhessem majd a fejlődésem (már ha lesz:)) a másik pedig, hogy ezeket a Manókat érdemes megmutatni. Ők a barátaink gyermekei. Palkó és Veró és persze Lívia. A szülőknek este programjuk volt és én vigyáztam rájuk. Semmi beállított kép,mint ahogy a fotókon látszik. De ilyeneket szerettem volna.

Jamaica-Chapter 2.

Na, lássuk csak, hogy mit hagytam még ki az összefoglalóból...
Ja, igen, a naplementenézős program. Abban a városkában, ahol nyaraltunk van egy nagyon híres szórakozóhely. Ami nappal bárként üzemel. Állítólag benne van a világ 10 legjobb kávézójában. Mondjuk meg is tudom érteni. A szórakozóhelyet Rick's Cafenak hívják és az egész egy sziklafalra épült. Tényleg nagyon hangulatos. És a naplemente is szép volt onnan. De mi voltunk olyan szerencsések, hogy a szálloda partjáról is szinte ugyan ezt láttuk.
Ja, és valamiért az emberek késztetést éreztek arra, hogy a sok-sok magas sziklafalakról a vizbe ugráljanak. Elvetemültek, komolyan.


Most pedig essen pár szó a naplementéről. Visszanézve a képeket, szinte erről készítettük a legtöbb képet. Egyszerűen nem tudtunk betelni vele, de főleg én. Csak ültem a parton, fotóztam és potyogtak a könnyeim a sok szépség láttán. Nagyon nagy szerencsénk volt, mert a szálloda partjáról pont végig lehetett látni az egészet, ahogy már írtam. Egy pár kép ízelítőnek, a többi majd a picasán.

És végül, de nem utolsó sorban pár kép ömlesztve. Főként rólunk.

Utolsó nap meg befizettünk egy páros masszázsra. Ez volt a megkésett Valentin-napi ajándék. :) És azt hiszem mondanom sem kell, hogy mesés volt. Egy bambusz kunyhóban voltunk a tengerparton és csak a tenger hullámzását és a reggae-zenét lehetett hallani a partról. Mesés volt, tényleg.

Azt hiszem, hogy jobb nászutat el sem tudtunk volna képzelni magunknak. Minden percét élveztük és bármikor visszamennénk. Na, talán majd egyszer...:)

Pár képet még itt találtok.